📖 Telex Olvasóklub #10 / 2026. március 26. (csütörtök) 18:00

  • A hónap olvasmánya: Földényi F. László: A guillotine hosszú árnyéka
  • vendég: Závada Péter
  • házigazda: Vass Norbert

🤝 Állj ki a Telexért adód 1 %-ával! / https://telex.hu/egyszazalek

❓Miért érdekes ez a könyv? Závada Péter ajánlója:

Sajnos Földényi engem sosem tanított, mert nem jártam összehasonlító irodalomtudományra az ELTE-n, és a Színművészeti Egyetem tanulója sem voltam. Viszont számos szövegét olvastam az ELTE Esztétika hallgatójaként, melyek közül a legemlékezetesebb talán Radnóti Sándorral folytatott vitája volt, a Holmi hasábjain, Rudolf Schwarzkoegler művészetéről.

Először akkor kerültem Földényivel személyes kapcsolatba, mikor az Esztétika doktoranduszaként szemináriumot tartottam a romantika drámairodalmáról. Ekkor került a kezembe Földényi Kleist-könyve, és személyesen is megkerestem, hogy beszélgessünk. Rendkívül barátságos volt és segítőkész. Mindig is érdekelt a hibrid műfajok iránti vonzódása, minthogy engem is évek óta izgat a tudományos igényű esszéisztika és a szépirodalmi műnemek (próza, vers és dráma) egymásba játszatása, illetve ennek nyugat-európai (főleg francia és német) hagyománya. Nem véletlen, hogy Földényi Guillotine-könyvével kapcsolatban is gyakran felbukkan Flaubert, Baudelaire vagy Walter Benjamin neve.

A másik, ami a könyv kapcsán felvillanyoz, az az ekphraszisz poétikája, tehát a képek (fotók vagy festmények) szépirodalmi leírásának hagyománya. Mindezek alapján a Telex Olvasóklubban olyan kérdéseket próbálunk meg körüljárni, mint hogy miként válik Földényi könyvében a guillotine mindent átfogó szupermetaforává? Mi mindennek lehet a szimbóluma a 19. századi Párizsban és ma? Milyen a Földényi-szöveg viszonya a technikai és városi fejlődéshez, a modernitáshoz általában? Kinek van egyáltalán ideje sétálni és nézelődni? Avagy hogyan függhet össze a “flaneur” (városi kószáló, csatangoló) megjelenése azokkal a moderitásbeli reformokkal, amiket Földényi könyve említ? Képes-e ez a pozíció a társadalomban megszilárduló hatalmi viszonyok kijátszására? Valamint, hogy olvasóként probléma-e, hogy Földényi könyvében az ekphrasztikus leírásokhoz mellékelik ugyan a szóban forgó képeket, ám azok felbontása gyakran nem teszi lehetővé a képek részleteiben való elmélyülést?

ℹ️ Az eseményen kép- és hangfelvétel készülhet, a kapcsolódó adatkezelési tájékoztató itt található.

..

📚 Mi a Telex Olvasóklub?

A Telex Olvasóklub a Telex különleges, kiscsoportos élő irodalmi programsorozata, melyen az érdeklődők alkalmanként a hónap meghirdetett könyvéről és a személyes olvasmányélményükről beszélgethetnek a kortárs kulturális élet egy-egy jeles képviselőjével egy telexes újságíró vezetésével. Ha szeretsz olvasni és aztán gondolkodni az olvasottakon, érdekel mások véleménye, esetleg a benyomásaidat te is szívesen megosztod egy szuper közösségben, akkor neked is ajánljuk a Telex Olvasóklubot!