Szűcs Krisztián a ’90-es évek óta a hazai alternatív könnyűzenei élet egyik emblematikus alakja. A Heaven Street Seven (HS7) zenekar alapítójaként és frontembereként számos slágert tudhat maga mögött, dalai generációkat kötnek össze, meghatározó zenei élményt nyújtva a különböző korosztályok számára. Az énekes–gitáros hosszú utat járt be az alternatív klubok világától a Budapest Bár csapatáig. 2015-ben az év könnyűzenei szövegírójának választották a Húszezer éjszakás kaland című daláért, amit kifejezetten a Budapest Bár számára írt. 2022 tavaszán jelent meg első szólólemeze Vízválasztó címmel.

Szűcs Krisztián több dala, mint például a Krézi srác vagy a Nem elég nemcsak meghatározó slágerekké váltak, de rajongók tucatjainak a mindennapokból való kiutat jelentette: egy közösen megélt, felszabadító életérzést közvetítve, amely generációkon át kapcsolta össze a rajongókat.

2025-ben a Krézi Srác 25 turné több mint 25 koncerttel hódított. Szűcs Krisztián zenekarával lép színpadra (Szűcs Krisztián, Hosszú Gábor, Mihalik Ábel, Egyedi Péter, Takács-Brouwer Zoltán Jappán/Benkő Dávid). Az este egyszerre ígér nosztalgiát és felszabadultságot, hogy fiatal és idős együtt üvölthesse az éjszakába:„Tovább! Ez legyen a jelszavad: tovább!”

YouTube

Spotify - Szűcs Krisztián

Spotify - HS7

Facebook

Instagram