Koncerttel ünnepli a 30 éves Protocol albumot Simon Phillips

Jubileumi turnén érkezik Budapestre november 27-én a Simon Phillips dobos, aki több mint 20 évig a Toto tagjaként ismerhettünk, de dobolt a Jeff Beck, Gary Moore, Bernie Marsden, Mike Oldfield és Uehara Hiromi mellett, illetve a Judas Priest, Tears for Fears és a The Who vendégeként is. Az 1969 óta aktív angol zenész 1989-ben, azaz éppen 30 éve vette fel első szóló jazz-rock lemezét, a mára már legendás Protocol albumot, mely egy igazi kísérletező mesterműnek bizonyult.

Az évforduló alkalmából Phillips egy 6 lemezből álló delxue box set-et is kiadott idén, amely az eredeti album mellett a későbbi, második, harmadik és negyedik Protocol lemezeket is tartalmazza remaszterelt formában, valamint további két lemeznyi, eddig kiadatlan demo felvételt is. A hangzóanyagok egy 24 oldalas füzettel válnak teljessé, ami számos régi fényképet és Simon személyes jegyzeteit is tartalmazza.

A turné novemberi, budapesti állomása az A38 Hajón lesz; Simon mellett Otmaro Ruiz billentyűs, Ernest Tibbs basszusgitáros, Alex Sill gitáros és Jacob Scesney szaxofonos áll majd színpadra. Az estét a DJABE koncertje nyitja.

a Livesounds bemutatja: Protocol – Simon Phillips 30th Anniversary Tour
2019. november 27., szerda 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Simon Phillips' Protocol, DJABE koncertek
Belépő:

Kapcsolódó weboldalak:
http://livesound.hu/
http://www.simon-phillips.com

https://www.facebook.com/livesoundProd
https://www.facebook.com/events/2303552156561576/