A József Attila-lakótelep nagyvonalúan kialakított zöldfelületei, intézményi ellátottsága és élhető lakóházainak köszönhetőn napjainkban is az egyik legélhetőbb városrészként van számon tartva a budapestiek körében. De nem volt ez mindig így: a közkedvelt lakótelep helyén a két világháború között Budapest egyik legnagyobb szegénynegyede, a Mária Valéria-telep állt, ahol a korszak lakhatási szegénysége által leginkább sújtott családok éltek. Másfél órás várostörténeti sétánk során időutazásban vehetünk részt, amely során a külső-ferencvárosi városrész történetével és jelenével ismerkedünk meg.

A séta során választ kaphatunk arra, milyen gazdasági, társadalmi és politikai folyamatok járultak hozzá a Mária Valéria telep kialakulásához, majd a telep szanálásához és a mai modern lakótelep felépüléséhez. Sétánk során megismerkedünk a lakótelepi tér kialakításának építészeti és urbanisztikai jellemzőivel, és arra is választ kaphatunk, hogy kik és hogyan kaphattak lakást az újonnan felhúzott épületekben. Végezetül pedig szót ejtünk a lakótelep rendszerváltást követő történetéről, jelenkori mindennapi életéről és az előtte álló kihívásokról is.

FONTOS INFORMÁCIÓK:

// Sétavezető: Vigvári András szociológus, az ELTE Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont kutatója

// A séta időpontja: 2026.05.31. 10:00-12:00

// A séta időtartama: kb. 2 óra

// Találkozási pont: Szent Kereszt-templom (Ecseri út metróállomás)

// A sétajegy ára 6000 Ft, diákoknak 3000 Ft. A bejáráson érvényes jeggyel vagy a KÉK-ben előzetesen megvásárolt, nyomtatott sétabérlettel lehet részt venni. Jegyet a Tixa felületén tudsz előzetesen vásárolni. Kérjük, ha az előzetesen megváltott bérletedet szeretnéd felhasználni, a séta előtt emailben jelezd nekünk a varosisetak@kek.org.hu címen.

// Maximum létszám: 30 fő

A séta kutyabarát és akadálymentes.

***

Kérdésed van a sétával kapcsolatban? Írj nekünk emailt a varosisetak@kek.org.hu címre!

További sétáinkért látogass el honlapunkra vagy Facebook-oldalunkra!

A megvásárolt jegyek árát nem áll módunkban visszatéríteni, viszont bármikor átruházhatóak. Ha minimum 24 órával a program előtt emailben (varosisetak@kek.org.hu) lemondod a részvételt, kérésedre áttesszük a jegyet egy másik, általad választott sétára. Ha a sétát megelőző 24 órán belül mondod le a részvételt, akkor viszont nincs lehetőség a módosításra.