Orfeusz rocksztár, Eurüdíké írónő. Tudjuk, ha a dalnok énekel, attól még a holtak is ellágyulnak. A  felesége kell neki? Vigye! Eddig a mítosz. De akar-e menni Eurüdíké – vissza a rabságba, a férje árnyékába? A válasz: határozott nem. Ezt a nemet hangszereli meg és bontja ki ironikus, költői nyelven a darab. Megismerkedhetünk a nő szemszögével, odafigyelhetünk az ő változatára – az énekes legenda úgyis csak a saját hangját hallja. De kinek a hangját halljuk valójában?

Elfriede Jelinek Árnyék (Eurüdíké mondja) c. színművéről és a „mondhatóság” avagy a „szájra fordítás” dilemmáiról Nádori Lídia beszélget a darab fordítójával, Halasi Zoltánnal és az Eurüdíkét életre keltő Pető Kata színésznővel.

 A Magyar Műfordítók Egyesülete programja.

Az illusztráció MakkZs fotójának felhasználásával készült.

Részlet az Árnyék (Eurüdíké mondja) magyar fordításából:

 „Mi siklik itt rajtam? Már elérte a bokámat és a térdem felé tart. Áramlik, egyre beljebb, melegem lett, valamit le kell tennem, valami fölöslegest, érzem – az öltözékem? Folyik valami bennem, kellemetlen – lehet, hogy a konyhában nem alkotok többé nagyot és abba kell hagynom a megkezdett kéziratot? Eddig úgy ment pedig, ahogy a víz folyik. Simán. Úgy jött belőlem, ahogy a víz jön a csőből, bőven. Ilyen az írás, tudják?, én írok, ha ez valakit érdekel – a férjem viszont, a férjem énekel. A torkát tornáztatja, a dalait turnéztatja. Híres zenész. Mielőtt dalra fakadt, csend volt, volt csend, szent volt, azóta tönkrement az egész. Az én életem csendesebb meder. Én csak írok. És? Kit érdekel? Folyik a tollam, én folyok belőle, csőre töltve, folyik a csap, és kicsap a fehér papírra. De ennek most vége. Már a járás se megy, a létezésem minden eresztékében lazul, egyre távolodom saját magamtól, a tudatom ködben botorkál.”

Az online esemény linkjét email-ben küldjük ki az program kezdete előtt.