„A legtöbben a Magna Cum Laude zenekar énekeseként ismernek. Akik követik pályafutásom, tudhatják, hogy sokféle zeneiségben próbáltam ki magam, sokféle zenei műfaj érdekel. Kimondhatatlan öröm számomra, hogy e színes világ rétegei közt járhatom felfedező utam. Mindig hajt a kíváncsiság, az újdonság, a kihívások... Most egy újabb állomáshoz érkeztem. Amellett, hogy a nagy, alkalmanként zúzós, őrületesen hangos koncerteken láthattok Zenésztársaim mellett, mostantól alkalom nyílik arra is, hogy csendesebb, meghittebb, hangulatokat is megtapasztaljuk együtt, MESÉLÖ előadásom keretében. Csak Ti és én.
Mire számíthatsz, ha megtisztelsz jelenléteddel? Egy hangulatos, bensőséges, kicsit - a tőlem megszokottnál – csendesebb estére mindenképpen. Egy kis megállásra, kikapcsolásra, kiszakadásra a hétköznapokból. Egy szál akusztikus gitárral énekelek majd, és mivel nem a nagykoncerteken megszokott hatalmas számú közönség lesz jelen egy-egy ilyen alkalommal, úgy érzem, jobban át tudunk majd élni minden egyes dallamot, hangot, pillanatot. Úgy igazán, őszintén, ahogy vagyunk. Most zenésztársak nélkül, csak a hangszeremmel, azzal az útravalóval, ami belőlem fakad.
Várlak! Igaz történetekkel, kellemes muzsikával, de legfőképpen szeretettel!”
A Mesélő: Mező Misi