A zenekar 1999-ben alakult Ágoston Trió és a vendégek néven, abban az évben adták ki a Lakni, lakni című lemezt. 2003-ban már Ágostones néven jelentették meg az Ördögbomba albumukat, 2005-ben pedig a Dudapest Cirkusz kiadványt. A zenekar újabb hallgatni valóval szeretne előállni a közeljövőben. A formáció nevének váltakozása is jól tükrözi Ágoston Béla zenekarvezető és a tagok soha nem szűnő kísérletező kedvét. A csapat egyik fő ismertetőjegye a zenei műfajok és témák sokszínűsége, a közöttük való átjárás, akár egy szerzeményen belül is; a jó értelemben vett zenei humor pedig újra és újra utat tör magának a darabokban és előadásmódjukban is.
A zenekar tagjai:
Ágoston Béla – szaxofon, ének
Farkas Virág Zazie – zongora és harmonika
Fülöp Attila – elektromos gitár
Arday Dániel – basszusgitár
Kiss Gábor – dob
Murányi Ákos – szaxofon
Wizner Balázs – trombita
A koncert műsora:
Bolero – Ravel művének „ágostonbélás” feldolgozása
Michel Montanaro és Ágoston Béla kompozíciói
Ágoston Béla saját szerzeményei, többek között a Budapest Bábszínház Rumcájsz c. bábelőadásának dalai
A koncert a Kalászi Kortárs Tánctalálkozó programjának, valamint az Örömzene sorozatnak is része.
Az előadás az NKA Hangfoglaló Programjának támogatásával valósul meg.