Az Európai Élő Folklór Egyesület ismét Boszorkányfesztivált szervez. Ha szeretnél ezoterikus gondolkodású emberekkel találkozni, akkor itt a helyed. Az esemény egyik célja a közösségépítés, a hasonló vagy éppen eltérő gondolkodású emberek összekapcsolása. A Fesztiválon előadások és workshopok várják az érdeklődőket. Bemutatkoznak a druidizmus, tradicionális Wicca, teozófia és szabadkőművesség magyar csoportjai, képviselői. Az eseményre szeretettel várunk mindenkit aki éppen keresi az útját vagy csak érdeklik a Magyarországon elérhető nemzetközi hátterű misztérium-rendszerek - akár laikusként, akár avatottként, akár akadémikusként. Az előadások után a rendszerek képviselői kerekasztal-beszélgetés keretében közös értékeikről fognak elmélkedni.

A Fesztivált egy Itinera koncert zárja.

Az Itinera egy magyar népzenéből, világzenéből, elektronikából és pagan dark folkból merítő duó. A többszólamú mantrák, loopok ismétlődése rituális, transzba ejtő hangulatot kelt, hogy zenekar és közönség közösen utazhasson egy másik világba. Zenéjük abból a meggyőződésből születik, hogy az önmagunkkal való szembenézés, a sötét oldalunk elfogadása jobb emberré tesz minket és így jobb világot is építhetünk.

Nemzetközi színpadokon in bemutatkoztak: áprilisban felléptek az észtországi Tallinn Music Week showcase fesztiválon, ugyanebben az évben a Petőfi Nagylemez Program nyertesei közé kerültek. Játszottak az A38 Hajón a szibériai Nytt Land előtt, 2025-ben pedig a The HU-nak nyitottak a szlovén Kino Šiškában.

Kör című első nagylemezük bemutatójával koronázzák meg a Fesztivált.

A koncerten vendégként fellép Realecta is.

A Boszorkányfesztivál teljes bevétele az Európai Élő Folklór Egyesület munkáját támogatja.