Mihez kezdjünk azzal, ami már megépült?

Ahelyett, hogy mindig újat építünk, hogyan lehet a meglévő épületeket átalakítani, új funkcióval megtölteni és úgy tovább használni, hogy közben értéket is megőrizzünk?

Az idei EUmies Awards kiállítás 40 európai példán keresztül keresi erre a választ. Láthatunk átalakított és kibővített épületeket, újrahasznosított anyagokat, megőrzött örökségi elemeket és olyan projekteket is, amelyek a korábbi épületanyag több mint 90 százalékát újra felhasználták.

A FUGA és a KÉK közös szervezésében, a Budapesti Építész Kamara kezdeményezésére 2026 szeptemberében megtekinthető a Mies van der Rohe-díj utazókiállítás a FUGA-ban. A kiállításhoz kapcsolódóan a KÉK épületbejárásokat szervez a díjra jelölt hazai épületekbe, melynek keretében debreceni Építészmérnöki Tanszék és a KÉK közös szervezésében most Debrecenbe utazik a program.

Október 3-án Vági János DLA tanszékvezető, Huszthy Edit DLA egyetemi docens és Szuszik Dóra tanársegéd mutatják be a Tanszék műteremházát: a debreceni Szárító Műhelyt és a képzésbe betekintést nyújtó kiállítást. Az épületet 2024-ben adták át, a 2026-os Mies Awardson shortlist jelöltként vesz részt.

FONTOS INFORMÁCIÓK:

Időpont: 2026. október 3. (szombat), 15:00-17:00

Sétavezető: Vági János DLA tanszékvezető, Huszthy Edit DLA egyetemi docens és Szuszik Dóra tanársegéd

Találkozási pont: 4024 Debrecen, Szombathi István utca 8.