Aradi Kamaraszínház: Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata (2008)

 

előadja: Harsányi Attila

 

fordította: Anamaria Pop

rendezte: Tapasztó Ernő

 

Harsányi Attila mélyen elgondolkodtató érzelmi hullámvasútra hívja a nézőket augusztus 2-án, a 35. THEALTER fesztivál zárónapján: egy náci háborús bűnös megszállott világa, egy zajos, szókimondó komédia és egy színészzseni lélektani kórrajza. Három, markánsan eltérő monodrámát mutat be egymás után – színpadra állításuk sorrendjében – a Régi Zsinagógában, melyek közül kettő már szerepelt a fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház hosszú ideig visszajáró vendége volt a THEALTER-nek, a mostani színészmaraton keretében játszott előadások egyike koprodukcióban készült, bemutatója is Szegeden volt. A legfrissebb aradi előadás egyúttal magyarországi bemutató is lesz. A produkciók rendezője Tapasztó Ernő.

 

Az előadás már bemutatása évében öt színházi fesztiválon volt látható, többek között a THEALTER fesztiválon is. A produkció – amelyet Szeged mellett Pécsett, Zsámbékon és Kisvárdán is játszottak – 2013-ig további hat fesztiválon járt, melyeken Harsányi Attila összesen hat díjat nyert el alakításával.

 

„A színész elkezdi élni a náci vezető életét. S az előadás során hol homoszexualitásra hajlamos kamasz, hol büszke katona, hol Hitler, hol Kun páter, hol rettegő ember, hol diadalmas diktátor, hol kifinomult értelmiségi, hol elállatiasodott gyilkos.

Frenetikusan játszik Harsányi. Száz arca és hangja van ennek a fiatal férfinak, akiről elhiszem, hogy öreg és kegyetlen, és önző és gyáva. Elhiszem róla, hogy félelmeit rejti a megfelelés köpönyege alá, hogy sérült lelke a hatalomtól megittasult, hogy gyengeségét az uniformis változtatja erővé. Rettegek tőle, mert visszaköszön a színpadról a napi valóság. Minden mozdulata, szava hiteles. Minden gesztusa kifejező. Egyetlen fölösleges mozdulata, egyetlen hamis hangja sincs. Már rég nem látom a színészt, csak a náci vezért, aki kilúgozta a lelkiismeretét, aki hiszi és próbálja elhitetni: nem vétett Isten ellen, nem vétett az emberek ellen, és mintegy megdicsőül önmaga számára.”

(Simon: Egy eszmeháborodott búcsúja, Erdélyi Riport, 2008. április 10.)

 

„Isten Hitlerrel való behelyettesítése után – hiszen Hitler megfogható, és válaszol, ha szólítják, és egy jó németnek bizonyosságokra van szüksége – Hess újraértelmezi a hiúságot, a gőgöt azáltal, hogy önmagát méltónak tartja, hogy lássa az Isten arcát.

Újraértelmezi a szülők iránti kötelező tiszteletet gyermekkori szexuális traumája felől, amelyet azért tapasztalt meg, mert meg akarta menteni barátja és apja becsületét - ismét, ahogyan egy jó némethez illik. Hasonlóképpen, bebizonyítja, hogy egy olyan felsőbbrendű lénynek, mint a német férfinak, semmiféle oka nincsen a paráználkodásra, minthogy a nő semmi más, mint egyféle háziállat, akit idomítani kell, nem pedig fáradozni érte. Majd azt kívánja igazolni, hogy az igazság esszenciális, főként, ha kínvallatás révén jutottunk hozzá, a kínvallatás tehát nemes eszköz egy nemes cél szolgálatában. Parancsolatról parancsolatra rekonstruálhatjuk az univerzumát és a hitét, próbálván megérteni az „érthetetlent”, próbáljuk elfogadni az ő álláspontját is a történtekről, önigazolását egy olyan, szerinte igazságtalan váddal szemben, mely őt emberiség ellenes cselekedetek miatt ítéli el.”

(Mircea Sorin Rusu: Hess Tízparancsolata, www.liternet.ro, fordította: Selyem Zsuzsa)

 

https://www.facebook.com/people/Aradi-Kamarasz%C3%ADnh%C3%A1z-Hivatalos-Oldal/61570944129534/

https://www.facebook.com/profile.php?id=61570944129534

 

16 éven felülieknek!

Az előadás hossza: 50 perc

Fotó: Doru Wilhelm Gombos

---------------------------------------

A szegedi 35. THEALTER színházi fesztivál programja.