➽ 2018.01.04.

➽ Áron András 'Apey’ koncert a Kuplungban

2017 októberében látott napvilágot Áron András harmadik szóló nagylemeze a ’STRANGER’, alig egy évvel a 2016-ban megjelent visszatérő ‘FOXES’ után. Az album 11 számot foglal össze egy hosszú történetté, mely Andris elmondása szerint gyermekkorát és a személyiségének kialakulását meséli el. Egy kifejezetten pozitív atmoszférájú, boldogabb köntösbe tekert album melyről András így nyilatkozott: 

Általában próbálok mindig valami újat keresni, és mindig találok is. Most egy picit azt volt a koncepcióm, hogy nem szeretnék halálra fejteni mindent, nem szeretnék gondolkozni, vagy túl tervezni. Nagyjából két hét leforgása alatt írtam július végén, majd még két hét alatt rögzítettem itthon. Hallgatva ezt a lemezt olyan, mint egy régi, ismerős barát, akit már hallottam, de tudom, hogy mégsem. Nehéz megfogalmazni szavakkal, de nagyon megnyugtató érzéssel tölt el.