Dr. Almási Kitti előadása a hétköznapi hősökről szól. Azokról, akik nap mint nap teszik a dolgukat, helytállnak a munkahelyükön, a család mellett és mindezeken felül még a magánéletükre is fordítanak energiát. Hősök ők?

Igen azok, mert rohanó világunkban egyre kevesebb időnk van pont azokra a dolgokra, amiatt élünk, ami miatt megfogalmaztuk céljainkat valamikor réges-rég…. Ők azok az emberek, akik nem tévesztik szem elől a család fontosságát, de a munkahelyükön is sikerül helytállniuk anélkül, hogy elfojtott vágyaik miatt munka mániássá válnának, anélkül, hogy pótélmények garmadájához fordulnának, amit tálcán kínál a XXI. század.

Igen róluk szól ez az előadás, mert ők azok, akik fákájaként világítanak környezetükben, ők azok, akiket valójában irigylünk is az elért egyensúlyukért. Ők azok, akik szerényen de tudatosan megvalósították álmaikat, akik elérhető célokat tűztek ki maguk elé, és akik egyben tartják szűkebb környezetüket. Valójában hétköznapi hősök ők……