Magyarórán nem tanítják, az irodalomtörténet pedig alig-alig tartja számon a huszadik század klasszikus magyar íróinak meccseit, futballról szerzett benyomásait, pedig az utókorra maradt személyes történeteik, színes anekdotáik vagy éppen sarkos megállapításaik páratlanul izgalmas olvasmányélményt kínálnak.
Kevesen tudják, hogy a száz éve elhunyt Ady Endre 1899-ben Debrecen elsőcsapatában futballozott, József Attila alighanem az Aranycsapat-edző Sebes Gusztáv édesapjáról mintázta Csoszogi, az öreg suszter alakját, Rejtő Jenő pedig a torinói olasz–magyar kedvéért nászútját szakította félbe. Juhász Gyulát a Szegedi Bástya meccsbérlettel és belépőjén költőhöz méltatlan helyesírási hibával ajándékozta meg („álandó szabadjegy”), Karinthy Frigyes a Nemzeti Sportnak elfeledett csatármúltjával büszkélkedett, Radnóti Miklós pedig 1938 nyarán baráti társasággal napozva hallgatta a magyar válogatott vb-meccsének rádióközvetítését.
És ez csupán néhány villanás az irodalmi futballsztorik gazdag világából…
„Egy délután szabadság, egy ordításnyi szabadság. Ebben a tikkadt, fáradt, elkínzott magyar életben, ahol mindenki nyaka körül érzi a selyemzsinórt…” – ragadta meg a szurkoló lélektanát Márai Sándor, és hozzá hasonlóan kora szinte valamennyi fajsúlyos írója véleményt formált a tízes-húszas években már megkerülhetetlen társadalmi jelenségről, a labdarúgásról.
Csillag Péter újságíró, az Ady stoplisban című könyv szerzője mesél a klasszikus magyar írók és a futball különleges kapcsolatáról, sok esetben meghökkentőösszefonódásairól.