A 2010-ben alakult Ivan & The Parazol egy budapesti beat rock n roll zenekar, mely zenéjét a 60-as 70-es évekből tápálálkozva öltözteti modern köntösbe. A zenekar viszonylag korán elnyerte a közönség és a szakma elismerését. Röviddel alakulásuk után, 'Take my hand' című daluk a Petőfi rádió toplistájának első helyezettje volt több hétig, első lemezük bemutatása (2012 - Mama dont you recognize IATP?)  pedig már telt házzal folyt le a fővárosban. 

A zenekar 2013-ban meghívást kapott a Texasi SXSW showcase fesztiválra, ekkor játszottak először az Egyesült Államokban. Hazatérésük után megjelent a második nagylemezük Mode Bizarre címmel, melyet teltház előtt mutattak be Budapesten és vidéken. A lemez egyik vezérdala, a 'Together' pedig a 2014-es Sziget fesztivál himnusza lett. A zenekar a Sziget fesztivál nagyszínpadán játszott, országos turnén vettek részt. és még ebben az évben a Deep Purple előzenekarai lehettek a Sportarénában. 
Második nagylemezük már európa szerte megjelent, ekkor turnéztak előzenekarként Hollandiában, Németországban és Angliában, valamint kaptak meghívást újból az SXSW-re, mivel a fesztivál a már korábban említett 'Take my hand'-et promó dalának használta fel. 
A zenekar magyarországon egyre növekvő közönség előtt játszott, 2015 tavaszán már az Akvárium klub nagytermét töltötték meg, és ezen a nyáron már szinte az összes nagyobb fesztivál közép és nagyszínpadján játszottak. 
Harmadik nagylemezük 2015-ben jelent meg 'The All Right Nows' címmel. A címadó dal, valamint a 'Modernial' szintén listavezető volt a Petőfi rádión. A zenekar 2016 és 2017-ben turnézik először önállóan európában, érintve olyan legendás klubokat, mint az Amsterdami Paradiso.

2017-ben a Rival Sons amerikai rock zenekarral játszanak együtt a Budapest Parkban, valamint utána a Párgai Luzerna klubba is elkísérik őket. Ezen nyáron utazik ki a zenekar Los Angelesbe, hogy elkezdje negyedik lemezének felvételeit, a legendás East West stúdióban, ahol többek között Frank Sinatra, vagy Michael Jackson lemezei születtek. A negyedik nagylemez várhatóan 2018 őszén fog megjelenni. 

Előzenekar: Dope Calypso