2018 februárjában már kilencedik alkalommal állnak csatasorba a furmintok, hogy meghódítsák a borbarátokat. A furmint szempontjából koncentrált hónapban szerte az országban, sőt immár határainkon túl is éttermek, borkereskedők állítják majd a középpontba ezt a szőlőfajtát. Az egész februárban tartó rendezvénysorozat csúcspontja a Nagy Furmint Február kóstoló lesz, amelyen 2018-ban már több, mint százötven prémium furmintot lehet majd megízlelni.

 

A Furmint Február filozófiája

Egyre többen, többször és hangosabban mondják – emberek és borok egyaránt –, hogy a furmint egy kiemelkedő szőlőfajta. A képet tovább szépíti a tény, hogy szinte kizárólag a miénk. Úgy gondoljuk, hogy ezt az üzenetet érdemes lenne minél több emberhez eljuttatni, ez pedig legjobban akkor sikerülhet, ha összefogunk, és ezért a célért együtt iszunk furmintot februárban.

 

A pincészetek, melyek egyetértenek az elképzeléssel, és már biztosan bemutatják furmintjaikat a kóstolón:

1.Angyal Borászat, Rátka

2.Árpád Hegy Pince, Szerencs

3.Árvay János Családi Pincészete, Rátka

4.Áts Családi Pincészet, Tokaj

5.Babits Pincészet, Tolcsva

6.Balassa István, Tokaj

7.Bardon, Erdőbénye

8.Barkland Pincészet, Tarcal

9.Barnabás Kézműves Pince, Somló

10.Barta Pince, Mád

11.Basilicus Szőlőbirtok, Tarcal

12.Béres Szőlőbirtok és Pincészet, Erdőbénye

13.Bihari Borászat, Mád

14.Bíró Borászat, Mád

15.Bodrog Borműhely, Bodrogkisfalud

16.Bott Frigyes, Muzsla

17.Bott Pince, Bodrogkisfalud

18.Budaházy- Fekete Kúria Pincészet, Erdőbénye

19.Carpinus, Bodrogkisfalud

20.Chateau Vecsey, Szlovákia

21.Czemiczki Pincészet , Tolcsva

22.Csite Pince, Erdőbénye

23.Demetervin, Mád

24.Dénes Hegybirtok, Ság-hegy

25.Dereszla Pincészet, Bodrogkeresztúr

26.Disznókő Szőlőbirtok, Mezőzombor

27.Dobogó Pincészet, Tokaj

28.Dorogi Testvérek Pincészete, Tarcal

29.Dudovics Pince

30.Dukay-Sagmeister, Szerémség

31.Erzsébet Pince, Tokaj

32.Espák Pince, Hercegkút

33.Ferdinánd Pincészet, Mád

34.Füleky Pincészet, Bodrogkeresztúr

35.Garamvári Szőlőbirtok, Balatonlelle

36.Gilvesy Pincészet, Szent György-hegy 

37.Gizella Pince, Tokaj

38.Grand Tokaj, Tolcsva

39.Gróf Degenfeld Szőlőbirtok, Tarcal

40.H2 Pince, Nagyréde

41.Hangavári Szőlőbirtok és Pincészet, Bodrogkisfalud

42.Harsányi Pincészet, Sárospatak

43.Hímesudvar, Tokaj

44.Holdvölgy, Mád

45.Hollókői József Pincészete, Tállya

46.Homoky Családi Pincészet, Tállya

47.Joós Pince, Somló

48.Karádi-Berger, Erdőbénye

49.Kardos Szőlőbirtok, Mád

50.Katona Borház, Balatonboglár

51.Kikelet Pince, Tarcal

52.Királyudvar, Tarcal

53.Kolonics Károly Családi Pincészete, Somló

54.Kovács Nimród Winery, Eger

55.Kvaszinger László, Olaszliszka

56.Laposa Borbirtok, Badacsonytomaj

57.Lenkey Családi Szőlészet és Pincészet, Mád

58.Majoros Birtok, Tarcal

59.Márton Borbirtok, Tállya

60.Montium, Szerencs

61.Myrtus Pince, Tarcal

62.Naár Családi Pince, Sárospatak

63.Obzidián Bormanufaktúra, Hercegkút

64.Orosz Gábor, Mád

65.Orsolyák Attila, Tokaj

66.Pajzos Megyer, Sárospatak

67.Pálffy Pince, Köveskál

68.Patricius Borház, Tokaj

69.Paulay Borház, Tokaj

70.Pelle Pince, Mád

71.Péter Pince, Tokaj

72.Petrányi Pince, Csopak

73.Préselő, Erdőbénye

74.Royal Tokaji, Tokaj-Hegyalja

75.Rózsa Pincészet, Tállya

76.RWZ, Mád

77.Sanzon Tokaj, Erdőbénye

78.Sauska Tokaj, Tokaj

79.Serpens Pince, Sárospatak

80.Skrabski Pincészet, Balatonudvari

81.Somlói Vándor Pince, Somló

82.Spiegelberg Kézműves Borpince, Nagy-Somló 

83.Szabó Zoltán, Hosszúhetény

84.Szalóczi Pincészet, Tállya

85.Szarka Pince, Mád

86.Szent Donát Csopak

87.Szent Tamás Szőlőbirtok és Pincészet, Mád

88.Szignárovits-Makai Pince ,Gyöngyöspata

89.Szóló Borászat, Tállya

90.Tokaj Nobilis, Bodrogkeresztúr

91.Tokaj Oremus Szőlőbirtok és Pincészet, Tolcsva

92.Tokaj Pendits, Abaújszántó

93.Tokaj Portius, Sárospatak

94.Tokaj-Hétszőlő Szőlőbirtok, Tokaj

95.Tokajicum Borház, Tarcal

96.TokajIM, Szerencs

97.Tomcsányi Családi Birtok Somló 

98.Tornai Pincészet, Somló

99.TR Művek, Tállya

100.Vincze Tamás, Sárospatak

101.Vino Gross, Štajerska Slovenija 

102.Zombory Pince, Rátka

103.Zsadányi Pincészet, Tállya

104.Zsirai Pincészet, Mád és Somlóvásárhely

 

A kiállítók listája folyamatosan bővül és a kóstoló napjáig változhat. A változtatás jogát fenntartjuk.